Dolgozatom témáját egy személyes történettel kezdem. Nemrég vettünk egy kertecskét egy kis hétvégi házzal. Sok munka volt vele, így eltelt néhány hónap, mire eljutottunk odáig, hogy megnézzük, mi van a padláson. Egy olyan kiadványra bukkantam, amit mintha direkt nekem hagytak volna ott az előző tulajdonosok. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet „Levelek a szülőknek” című füzete igazán passzolt a szakmámhoz, így nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal kezdtem olvasni. Sok dolog megmosolyogtatott, sok dologgal kapcsolatban megértettem, miért van annyi ellentmondás a különböző ajánlásokban, és a generációk között miért van sokszor olyan sok vita és egyet nem értés a csecsemőgondozással kapcsolatban. Most a hozzátáplálással kapcsolatos akkori ajánlásokkal foglalkozok és megvizsgálom, mi az, ami ma is érvényes, és mi az, ami idejétmúlt.
Szoptatás: a füzet szerint az első 4 hónapban, de legalább 6 hetes korig anyatejet kell kapnia a babának. Szükségesnek tartja a szopások mennyiségének a követését, és ha a mennyiség nem éri el a szükséges mennyiséget, akkor pótolni kell. A hozzátáplálás megkezdése után a szoptatások kiváltását javasolja és 1 éves korra teljesen ki kell váltani az anyatejet és abba kell hagyni a szoptatást.
Nagyon sok édesanya találkozik ezekkel a tévhitekkel: mérjük a szoptatásokat, a szilárd ételt szoptatás helyett kínáljuk, és egy éves kor után ne szoptassunk. Gyakori tévhit, hogy ekkor már nincs tápanyagtartalma a tejnek és emiatt sokan nem is törekednek a hosszan szoptatásra. Ezzel szemben a mai ajánlás szerint a szoptatás ideális esetben minimum 2 évig tart, és ezután is folytatható, amíg a kisgyermek igényli és az anyának sem megterhelő. Ez az ajánlás azért változott ilyen nagyon, mert azóta sokkal többet tudunk az anyatej összetételéről és a hosszan szoptatás előnyeiről.
Fontos látnunk, hogy ezek a tévhitek is innen, a ’90-es évekből származnak, de nagyon stabilan bent maradtak a köztudatban és gyakran egészségügyi dolgozók körében is.
Hozzátáplálás: A füzet ajánlása szerint, ha a baba megfelelően fejlődik, akkor a második negyedévben az anyatej mellett csak zöldségre és gyümölcsre van szüksége. A számolásnak itt is nagy jelentősége lesz, de ha a szoptatásnál is tartotta az édesanya az ajánlást, akkor hozzá van szokva. Azt azonban fontos megemlíteni, mennyi plusz feladatot ró ez a módszer az édesanyákra.
Pozitívum, hogy az ajánlásban szerepel a pohár javaslata a cumisüveg helyett, illetve kiemeli, hogy a szoptatott gyermeknek nincs szüksége cumisüvegre. Felhívja a figyelmet, hogy előfordulhat, hogy ha rászokik a baba a cumisüvegre, még 2-3 éves korában is ragaszkodni fog hozzá, és nehezen fog megtanulni pohárból inni.
A hozzátáplálás, illetve az elválasztás megkezdését a következő módon javasolja a kiadvány: az egyik szoptatás alkalmával 1-2 kávéskanálnyi vízben főtt, pépes főzelékkel kínáljuk a csecsemőt. Ha nem fogadja el, annak okát ki kell deríteni: változtatni kell a hőmérsékletén, ízén, sűrűségén és 1-2 nap után újra kell kínálni. Ha elfogadja, kanalanként kell emelni az adagot, 2-3 hét alatt pedig ki kell váltani egy szoptatást, a továbbiakban pedig 4-6 hetenként kell kiváltani 1-1 szoptatást. Először a déli, aztán a délelőtti, délutáni, esti és legutoljára a reggeli szoptatást kell elhagyni.
Ezekben az ajánlásokban több olyan dolog is fellelhető, ami a mai ajánlásokkal egyáltalán nincs összhangban. A hozzátáplálás megkezdése a Magyarországon érvényben lévő ajánlás szerint 4-6 hónapos kor, a WHO ajánlása szerint 6 hónapos kor. A kiadvány nem tesz említést az érettség jeleiről, figyelmen kívül hagyja azt a lehetőséget, hogy a gyermek azért nem fogadja el az ételt, mert nem jó a hőmérséklete/íze/állaga. Tehát a szülő azt gondolhatja, hogy mindenképp meg kell etetni a gyermeket, várni néhány hetet nem lehet. Szintén nem számol azzal a lehetőséggel, hogy a gyermek a növekvő mennyiséget utasítja el. Ezen kívül, a ma ajánlott igény szerinti szoptatás mellett nem értelmezhető a szoptatások kiváltása, hiszen nincs bizonyos óránkénti szoptatás, nincs pl. deles szoptatás, ami helyett főzeléket vagy egyéb ennivalót adhatnának az igény szerint szoptató anyák. Ezen kívül a napi 5 szoptatás, amit ki kell váltani, általában kevés lenne egy csecsemőnek, ennyi alkalom nem elegendő ahhoz, hogy a kisbaba súlya megfelelően fejlődjön és az anya melle elegendő tejet termeljen. Ma már nem is kell ezt a módszert követni, hiszen tudjuk, hogy a hozzátáplálásra ma már kiegészítésként, kóstoltatásként tekintünk, és törekszünk arra, hogy egy éves korig a táplálék nagy része anyatej, annak hiányában tápszer legyen. A WHO ajánlása szerint a szoptatás lehetőleg minimum a gyermek két éves koráig folytassuk, így a kiadványban olvasható ajánlás, mely szerint „egy éves kor után egyáltalán nem ajánlatos már a szoptatás”, szintén idejétmúlt és elavult ajánlás.
Kiemeli a kiadvány, hogy az egyes ételeket, mennyiségeket nem kell erőltetni, mert ezzel ellenérzés alakulhat ki a gyermekben, ami hosszú időre rányomhatja a bélyegét az evéshez fűződő viszonyára. Örvendetes, hogy ez ki van hangsúlyozva, ennek ellenére mégis gyakori tapasztalat a ’90-es évekből (és napjainkból is) az etetések erőltetése. Ez feltételezésem szerint annak köszönhető, hogy ennyire szabályozva volt az etetés, kanalak számával és hetekkel, ami azt az érzést kelthette a szülőkben, hogy ezt mindenképp így kell csinálni és haladni kell az előírt ütemterv szerint.
Áttérek a 3. negyedévre, melyben a kiadvány szerint befejeződik az elválasztás. Javasolja a gyermek támogatását abban, hogy próbálkozzon az önálló étkezéssel, bátran adja a szülő a kezébe a kanalat, poharat.
A higiéniai feltételek napjainkban is fontosak és természetesen tiszta környezetet biztosítunk az ételek elkészítéséhez és az étkezéshez is, erre a füzet is nagy hangsúlyt fektet, sőt talán túlzóan azt javasolja, a gyermek számára teljesen különítsünk el egy edényt, amiben csak neki főzünk, ezt az edényt pedig a többitől külön tároljuk.
Javasolja azt is, hogy a gyermek az étkezés során nem kér többet, ne erőltessük, majd a következő étkezésnél többet fog enni. Az étkezések között nem ajánlott semmilyen csemegét adni a gyermeknek. Innivaló gyanánt pedig vizet vagy teát javasol, felhívja a figyelmet, hogy cukros szörpöket, gyümölcsleveket ne kapjon a gyermek.
Ajánlások 10-15 hónapos korra:
Helytelen nézetként említi a füzet azt a nézetet, hogy a gyermeknek egy éves kor után át kell térnie a felnőtt étrendre, hiszen a gyermeknek továbbra is szüksége van a könnyen emészthető, fehérjékben, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételekre. Javasolt ételek: tej, tejtermék, főzelék, gyümölcs, tojás, sovány hús és máj. Nem javasolt a zsírban sült vagy kifőtt tészta, a füstölt vagy fűszeres ételek, a hízott baromfi, a sertéshús és az édességek. Rágófogak hiányában még mindig áttört ételt kapjon a gyermek. Ha már vannak rágófogai, csak akkor hagyhatunk nagyobb, keményebb darabokat az ételben.
Amíg a gyermek nem ül stabilan, ölben tartva etessük. Aki eteti, vele szemben üljön és alkalmazza a két kanalas módszert (miközben eteti, engedje, hogy a gyermek a saját kanalával is próbálkozzon.
Ezen a részen főleg a BLW módszerét követő szülők mosolyoghatnak, hiszen ebben a módszerben a hozzátáplálás kezdetétől darabos ételt kapnak a gyerekek, függetlenül attól, hogy van-e rágófoguk. Ráadásul ezek a gyerekek kezdettől „felnőtt étrenden” élnek, hiszen ugyanazt eszik, mint a család. Szívesen megnéztem volna egy szakmai vitát a kiadvány írójával és egy BLW-ben jártas szakemberrel…
A nem javasolt ételek közt szereplők közül ma egyedül a füstölt hús helytálló ma is, hiszen ezt most sem adjuk egy éves kor alatt.
Ma is érvényes ajánlás, hogy az ülni nem tudó gyermeket az ölünkben tartva etessük, és a két kanalas módszer is segíti ma is az önálló evőeszköz használat kialakulását.
Örvendetes az édességek határozott tiltása, sajnos ennek a generációnak mégis nagyon hamar élete részévé vált az édességek fogyasztása.
Összefoglalva az olvasottakat arra a megállapításra jutottam, hogy a pürés hozzátáplálást választó családok számára tartalmazhat még mindig jó információkat a ’90-es évek szakmai ajánlása, de érdemes nyitott szemmel járni és nyitott füllel, kellő gyanakvással hallgatni a szüleink és az idősebb gyerekorvosok, védőnők ajánlásait. Jól látható, hogy sok dologban fejlődött a tudomány és ezáltal sokat változtak az ajánlások. Sajnos, hiába telt el 30 év, sokan még most is ezeket az elavult nézeteket hirdetik és javasolják a szülőknek. Ezért fontos és buzdítom arra a szülőket, hogy informálódjanak, olvassák a legfrissebb külföldi és hazai ajánlásokat, ha pedig elvesznek az információk rengetegében, olyan szakembertől kérjenek segítséget, aki birtokában van a legfrissebb ajánlásoknak és tudásnak.
A feldolgozott kiadvány olvasása sok megmosolyogtató pillanatot adott nekem, de sok szívmelengető, hasznos és ma is aktuális javaslatot találtam benne, nem csak a hozzátáplálással, hanem a csecsemőgondozás-nevelés egyéb témáival kapcsolatban is. Az akkori és a mai ajánlások összehasonlításával a szakmai oldalamon is foglalkozom Instagramon és Facebookon is azzal a céllal, hogy megértsék, miért néznek rájuk néha annyira furcsán akár a saját szüleik, miért kapnak annyi különböző ajánlást. Így számukra is láthatóvá válik, hogy ezek nagy része régi, elavult tévhiteken alapszik és nem szükséges ma már ezeket követni. Mindezt természetesen megértően és asszertívan lehet kommunikálni azokkal, akikkel szükséges, nem megbántva és nem bűntudatot keltve szüleinkben, hiszen tudjuk, hogy ők is a tőlük telhető legtöbbet adták nekünk.
Záró gondolatként a kiadványból idézek:
„Soha ne tekintsük a csecsemőt semmit meg nem értő, semmit észre nem vevő öntudatlan lénynek, akivel kedvünk és akaratunk szerint bármit tehetünk. Tekintsük őt a kezdet kezdetétől fogva velünk egyenrangú, önálló személyiségnek, még akkor is, ha életének e szakaszában – és még jó ideig – rászorul a mi segítségünkre.”