A jó pap is holtig tanul, tartja a mondás. Jelenleg úgy gondolom egy dolgot tanulunk biztosan holtig: saját magunkat. Ehhez a gondolatmenethez persze kell egy önismereti témákra való hajlam, hogy rájöjjünk a hibáinkból tudunk tovább fejlődni. Tapasztalataim szerint, ennek a szele (ha előtte nem is) a felnőtt társadalom nagy részét akkor csapja meg, amikor szülővé válnak. Aztán hogy azzal a széllel mit kezdenek az már egy másik téma. Képzeljük el, hogy elindul a friss szülőben a természetes ösztön, ami evolúciósan belénk van kódolva. Így „a szülő a baba szükségleteit szem előtt tartva igyekszik kielégíteni az igényeit,” (Bojti Andrea: A magabiztos szülő. Budapest, Open Books, 2023. 16.o.) tehát válaszkészen reagál. Sajnos a XXI. században gyermeket nevelni – az internet adta információdömping káoszában – nagy kihívás. Már a várandósságunk alatt minimum egy olyan impulzussal (tanács, megjegyzés, poszt, reels video) biztosan találkozunk, ami kétséget, vagy ellenérzést vált ki bennünk. Elsőre az jut eszembe, ha szerencsések vagyunk ez elkerülhet minket. A szerencse definíció szerint: „véletlen, váratlan, előre nem látott, akaratunktól független esemény.” (Arcanum (2025))
Eszerint tehát véletlen, váratlan eseményként tekintenénk azt, hogy a kívülről jövő tanács betalál-e vagy sem. Saját példámból kiindulva kellett rájönnöm, hogy nem igaz. A háborítatlan várandóság számomra megadatott első gyermekem születése előtt. Sodródtam az árral, és az idővel. Mire egy dolog aggasztani kezdett volna, rögtön meg is cáfolta egy következő vizsgálat, vagy épp az, hogy az adott tünet elmúlt. Az első belém égett kétség az lett, hogy: a császármetszés után nehéz szoptatni. Egyetemi éveim alatt tanultunk a szoptatásról. Sajnos nem elég mélyen, de azt tudtam, hogy a női test képes szoptatni, és hogy léteznek szoptatás támogató egyesületek, szakemberek. Ismertem a hiteles szakirodalmi hátteret (például: La Leche Liga), így felvérteztem magam tudással, és a magabiztossággal. Így indultunk neki a szülésnek. Az élet engem igazolt, első perctől fogva tudtam anyatejjel táplálni a gyermekem. Ez nem a szerencse kérdése volt, nem a véletlen események sorozatának egy pozitív mellékhatása, hanem az előzetesen megszerzett ismeret okozta magabiztosság. Ez adta a lendületet. Magyarországon a szülések zöme kórházban történik. A KSH adatai szerint 2022-ben 87.537 születés történt intézményi keretek között. Ez a teljes születések 98.9%-a. (Kapitány Balázs, Intézeten kívüli születések Magyarországon a poszt-COVID-időszakban. In: Orvosi hetilap, (165. évf.) 27. sz. 1048.o.)
A kórházból történő hazaengedés egyik feltétele, hogy az anya „szakszerűen ápolja és táplálja újszülöttjét.” (Egészségvonal (2025)) Ehhez a szoptatás szorgalmazása a feltétel, melyet az aktuális ajánlások is megfogalmaznak. Kevés édesanyát ismerek, akit ne bizonytalanított volna el ez a stressz, hogy álljon meg a születés utáni súlyesés. Rövid kitekintésemmel arra próbáltam rávilágítani, hogy a táplálás az első olyan terület, amit a baba-mama párosnak meg kell oldani, mihamarabb az otthonukba tudjanak térni. Vagyis az első küzdelem, a leggyakrabban a táplálás körül jelenhet meg. Fontos megjegyezni, hogy ez egészséges, időre született gyermek esetén érvényes, hisz minden más rendellenesség vagy probléma torzíthatja ezt az állítást. Az újszülött kort követően a táplálás következő állomása 4-6 hónapos korban köszönt be. Az idáig vezető út is sokak számára rögös lehet, de remélhetőleg erre az időpontra kellő rutint, és ismeretet szerzett az anyuka anyatej vagy tápszeres táplálást illetően. Ebben az életkorban viszont elindul a lehetősége az eddigi folyékony ételt szilárdabbra cserélni, azaz hozzátáplálni.
A szülők természetesen a legjobbat szeretnék a gyermekeiknek, és mivel nem minden édesanya jártas a témában, így kérdeznek, vagy utána olvasnak. Táblázatok, sorrendek, időpontok, állagok… ezekkel a kifejezésekkel találkoznak legelőször, mindeközben felmenőink szájából hallhatják, hogy „te ennyi idősen már mindent ettél”. Információ és állásfoglalás még szakmán belül is rengeteg van, mindemellett az internetre ma már bárki írhat egy cikket bármilyen témáról. A kisgyermekes szülőkre pedig külön iparág is szakosodott. Ez lehet a legnagyobb veszélyforrás, ahol kész csilivili élethelyzeteket látunk, így beindulhat bennünk számtalan ellentmondás, hogy ennek mennie kell, vagy épp az, hogy ez nem is olyan nehéz. Tehát még el sem kezdték, de már megjelenhet ezek miatt a bizonytalanság, mindeközben fontos felismerni, hogy a szülő a saját gyermeke legfőbb szakértője. (Bojti Andrea: A magabiztos szülő. Budapest, Open Books, 2023. 199.o.)
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon fontos a magabiztosság. A szülői magabiztosság mellett, aminek nem lenne szabad sérülnie hozzátáplálás időszakában sem, az a válaszkészség. A válaszkész, igényekre szenzitíven reagáló baba táplálást még ma is sokan úri, modern huncutságnak gondolják. Ennek megcáfolására több gyermeklélektannal foglalkozó szakember személetét igyekeztem megismerni. Ranschburg Jenő – hiába ma már nézeteinek egy részét elavultnak nevezik- fontos időszakként nevezi meg az etetés-elválasztás időszakát. Itt tanulunk meg kapni, ami az önbizalom és a másokba vetett bizalom fontos mérföldköve. (Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008.)
Vekerdy Tamás az étkezőasztalnál töltött időt egy kedélyes, jó hangulatú, intim helyzetként írja le, ami a családi élet fontos része kell, hogy legyen. A tukmálás, játszmák, erőltetés pedig mind ezek ellen ható rossz szokások. Szerinte „a gyermek érzi mire van szüksége.” (Vekerdy Tamás: Érzelmi Biztonság. Budapest, Kulcslyuk Kiadó, 2011. 55.o.)
Nem kell sokat kutatnunk a kisgyermekes ismeretségi körünkben, hogy a fent leírt problémákra példákat találjunk. Ahhoz, hogy ezen a területeken bármilyen változást lehessen elérni fontos látni mivel is küzdenek az anyukák a hozzátáplálás területén. Témám kifejtéséhez konkrét tényeket, szülői gondolatokat szerettem volna, így egy kérdőíven keresztül kutattam az édesanyák véleményeit, aggályait a témát illetően. Érdekelt, hogy mennyire magabiztosan állnak neki ennek a szuper kalandnak.
Van-e olyan tévhit vagy ellentmondás, ami a későbbiekben nehézséget okoz nekik. 321 fő 3 év aluli gyermek édesanyját, és egy édesapát is sikerült elérnem Google kérdőíven keresztül. Zömében tematikus csoportokból kaptam válaszokat. A válaszadóknál nem volt kitétel a hozzátáplálás módja vagy kezdési időpontja. Kérdéseim közül kettő volt, ami célzottan a szülő lelki állapota felől közelítette meg a problémát, hogy vajon tényleg okoz-e számukra fejtörést a hozzátáplálás. Első esetben arra voltam kíváncsi, hogy a hozzátáplálás megkezdésekor, az első információk, instrukciók után magabiztosnak érzik-e magukat? A válaszadók 40%-a válaszolt nemmel. Objektív szemmel, talán nem is lenne ez rossz adat. Úgy viszont, hogy a magyar egészségügyi ellátásban van olyan szakember, aki rendszeresen találkozik a családdal, már nem túl rózsás a helyzet. Talán lehetne az anyai bizonytalanságra, mint jellemvonás fogni ezt a 40%-ot, vagy hogy a túlzott rideg világ, az elszigetelt, magányos anyák nem engednek teret maguknak, és még a szakembereknek sem.
Emiatt a gondolatkör miatt, külön vizsgáltam azt, hogy a nemmel válaszoló 130 fő, honnan informálódott. Tudjuk, hogy már mindennek van egy szakértője, tele az internet tartalommal, így nagyon könnyű belefutni téves, ellentmondásos tartalmakkal. Ez a szomorú az adatokban: a 130 magát bizonytalannak tartó szülők 79%-a, azaz 103 fő szakembert jelölt meg az első információnak forrásaként. Feleslegesen háborodunk fel az önjelölt internetes influenszer szakértőkön, ha az alap, mindenki számára ingyenesen elérhető szakemberek nem tudják a családokat kellő magabiztossággal felvértezni.
A továbbiakban kérdéseimmel arra voltam kíváncsi, hogy milyen jellegű válaszokat kaptak felesleges aggodalom címen, ami a magabiztos szülői attitűdöt tovább rombolhatja. Több mint 200 ellentmondásos választ osztottak meg velem erre a kérdésre. Ezek csoportosításakor két témakör csúcsosodott ki toronymagasan, a hozzátáplálás kezdési ideje és a hozzátáplálás módszere. (Módszernek nevezem meg – a továbbiakban is erre gondolok a fogalom említésekor – a pürés és BLW-s hozzátáplálás alap tézise közötti laikusokként is legtöbbet emlegetett ellentétet, az állagot.)
Egy másik kérdésben hagytam annak a gondolatkörnek lehetőséget, hogy hiába keltett bennük valami felesleges aggodalmat, ezektől az információktól függetlenül mit tartottak kihívásnak amikor megkezdték a gyermek táplálását. Itt A válaszok 30%-ban a fulladástól való félelem jelent meg. E mögött viszont szorosan sorakoztak egymás mellett a már fent említett témakörök: a hozzátáplálás kezdési ideje, módszere. Mivel a két kérdéscsoportban a közös metszéspont ez a két téma lett így a továbbiakban erről szeretnék kicsit elmélkedni.
Az, hogy mikor kezdjünk el hozzátáplálni a legelső kérdés, ami jogosan foglalkoztathatja a közel fél éves gyermekek szüleit. Kultúránkként is eltérő szokásokkal találkozunk. Magyar vonatkozásban 1900-as évek elejéről találtam először adatot, ami segítségükre lehet megérteni, hogy dédanyáink milyen szellemiségben gondolkozhattak a témáról.
Hunyadi Erzsébet 1925-ben a sütés-főzés tudományát ismertette a háziasszonyokkal, könyvében kitért a gyermekek táplálására is. (Ezegychopper (2025)) Itt a 6 hónap kizárólagos anyatejes táplálásról ír, ezután erősen javasolja a leválasztás elkezdését. Sokkal óvatosabb léptekkel jutottak el a teljes családi házikosztra való átállásig, ő ezt a gyermek 4 éves korára tette. Jöhet is ezek alapján a kérdés, honnan ered akkor a 4 hónap, vagy azelőtti kezdés, mint lehetőség. A szoptatás támogató nemzetközi vonalon elindulva tudtam erről információkat gyűjteni. A történelem óráról ismerős lehet mindannyiunknak az a helyzet, amikor a nőkre is szükség lett a munkaerőpiacon. Ez a világháborúk következménye lett. Az addigi klasszikus családi szerepkörök itt kezdtek felbomlani, a munka rovására mehetett szépen lassan a kizárólagos szoptatás időtartama. Ezekben az időkben: „a szoptatási kedv és arány soha nem látott mélyrepülésbe kezdett.” (IBCLC (2025))
Az 1800-as évek végén már megjelentek az első tápszerek, de azok még drágák voltak, és nem mindenki számára elérhetőek. A csecsemőhalandóság egyik oka ebben az időben a tápanyag hiánya is volt. Így már pár hónapos babák pépet és kását is kaphattak. (Magyar Elektronikus Könyvtár (2025))
Ezekben az időkben alakultak meg az első szoptatást támogató csoportok, hogy bátorítsák és tanítsák az anyukákat. 1956-ban megalapították Amerikában a La Leche Ligát, itthoni viszonyokat tekintve viszont nálunk csak a 90-es években alakult meg a Szoptatásért Magyar Egyesület. (IBCLC I.m. jelentek még meg)
Mindeddig nem voltak a szakemberek sem képezve a 6 hónap kizárólagos szoptatás jelentőségéről, vagyis, hogy van más út is, mint a korai kezdés. Ma hazánkban az Egészségügyi Minisztérium fogalmazza meg ajánlását a csecsemőtáplálással kapcsolatban. 5-6 hónapos korig a kizárólagos és válaszkész szoptatást javasolja (ennek hiányában donor női tej vagy tápszer). A konkrét időpontra való kitérésnél részletezi, hogy legkorábban az 5. hónap elejétől el lehet, viszont legkésőbb a 6. hónap végéig el kell kezdeni. A továbbiakban az 5. hónap, mint időpont az allergének és glutén témaköröknél.
(Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakmai irányelve az egészséges csecsemő (0–12 hónapos) táplálásáról (2019))
Ha valami javasolt fél éves korig, mégis miért lehet 5. hónap elejétől elkezdeni?
Azt érdemes tudnunk, hogy sokáig az allergén alapanyagok késleltetett bevezetését ajánlották. A legújabb vizsgálatok szerint sem a késleltetés, sem bizonyos élelmiszerek elkerülésének nincs allergia megelőző hatása. Ezekkel az eredményekkel összhangban az Európai Gyermek Táplálkozástudományi Társaság (ESPGHAN) 2009-es ajánlása szerint a 6 hónapos korig történő szoptatás javasolható, hozzátáplálás kezdési intervallumának a nem korábban mint 4 hónap, de nem később mint 6 hónapot javasolja. (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége: Hozzátáplálás, In: Táplálkozási akadémia hírlevél, 2021. (14. évf.) 1. sz.)
Tehát ennek a korai időpontnak az állásfoglalások szerint mindösszesen allergia prevenció szempontból van jelentősége. A korai allergén bevezetés szakmai szorgalmazása mosódhatott egybe a 6. hónap előtti kezdéssel. Nemzetközi ajánlások (WHO, UNICEF) 6 hónapos korig kizárólag anyatejet javasolnak. (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége: Hozzátáplálás, In: Táplálkozási akadémia hírlevél, 2021. (14. évf.) 1. sz.)
Ezen ajánlások összese a tápanyag bevitel mennyiségének és összetevőinek arányára fektetnek nagy hangsúlyt. Számomra a tisztánlátást határozottan az EMMI rendelet alábbi mondata adja meg: „A hozzátáplálás bevezetésének idejét és az előrehaladást az ételek változatosságában, állagában, ízében és mennyiségében az adott csecsemő fejlettsége, készségei és szükségletei határozzák meg.” (I.m: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakmai irányelve az egészséges csecsemő (0–12 hónapos) táplálásáról)
Tapasztalataim szerint a gyakorlat sem mutat mást, a bevezetési időpontot nem határozhatjuk meg naptári napokban számolva. Az érettségi jelekről, mint mozgásos, kognitív és szociális érettség gyógypedagógiai szakember szemszögéből találtam állásfoglalást. Ez kitér a törzs stabilitás, a szem-kéz koordináció és a baba érdeklődésére is. (Fazekas Dorottya)
Ezeket a mondatokat, ajánlásokat egybe értelmezve sehol sincs leírva, hogy a szülők által sokat emlegetett 4 hónapos időpont valós, jelenleg is érvényben lévő szakmai alapokon nyugodna. Inkább egy téves értelmezés és régi dogmák hozadékaként fészkelte be magát a köztudatba. A kisgyermekes családok ellátásában részt vevő szakemberek pedig az aktuális állásfoglalások szerint kellene, hogy megfogalmazzák javaslataikat. Így sajnos nagyon fontos a szülők edukálása, hogy egészbe lássák a folyamatot, és ne csak egy időpontként. Ennek bizonyítéka a szülőktől kapott válaszom is, mert a top elbizonytalanító tények, problémák közé került ez a téma.
Ezzel szorosan összefügg az módszer körüli ajánlások körüli dilemma, így nem csoda, hogy ez szorosan követte ezt. A magyar ajánlás a pürés állagtól való indulást javasolja, fokozatosan haladva a szilárd állag felé. 8-9 hónapos kor közé teszi a már rágható falatok elkezdését. A BLW úgy kerül a képbe, mint módszer, hogy sokan tévesen darabkás táplálásként definiálják, miközben az egész egy komplex szemlélet. Alappillére a baba-mama közötti bizalmon alapszik, és azon, hogy kezdettől hagyjuk a gyermeket önállóan táplálkozni. Fontos kritériumai az érettségi jelek, nem hónapban meghatározva. (Rapleyweaning (2025))
Ebből adódik, hogy a BLW-s babák nem fognak fixen 6 hónapos koruk előtt szilárd ételeket kapni, mert a legfontosabb kezdési kritérium, a stabil törzs tartás, zömében később jelenik meg.
Ezzel a témával összehúzva a kezdési időpontok körül keringő tévhiteket objektíven ki lehet jelenteni nincs tökéletes időpont a kezdésre. Mivel a hozzátáplálásnak nem csak az tápanyag bevitel a célja, hanem az első lehetőség az étkezéshez való helyes viszonyok megalapozásához. Fontos megjegyezni ez független attól, hogy a gyermek anyatejes vagy tápszeres. Ebben az EMMI rendelet sem tesz különbséget.
Azt mára már tudjuk, hogy az ételekhez való rossz viszony a testképzavarok melegágya, az egészséges táplálkozás pedig számos krónikus betegség kialakulását meg tudja akadályozni. Ha szeretnénk olyan generációt nevelni, ahol az egészséges táplálkozás nem egy kiváltságos dolog, hanem könnyed, természetes, jó hangulatú cselekvés, ami nem csak a tápanyagok beviteléről szól, akkor most van lehetőségünk lépni. Mi tesszük le az alapokat a jelen hétköznapjaiban azzal, ahogy a gyermekünk táplálásához állunk már az első perctől kezdve. Ezért tartom fontosnak preventív szemmel, hogy ezen szokások kialakulásakor a szülő megfelelő minőségű, tudást kapjon, és hogy globálisan lássa a helyzet fontosságát. Mindezt nyomásgyakorlás és elvárások nélkül, ne kerüljön felesleges stressz a témára. Kellően magabiztosan tudjon megbirkózni a helyzettel.
Első lépésként a fentebb boncolgatott, szülők által elmondott téves információkkal van feladat, mindaddig amíg a kisgyermekes családok közül segítő szakemberek nem jutnak egységes álláspontra, vagy amíg nem kopik ki a köztudatból a rengeteg kéretlen „jótanács”. A két témakör, amit fentebb kifejtettem csak a jéghegy csúcsa, mert az összes 321 válaszból ez közel 100-at érintett, de a maradék 221 válaszadó által megadott témakör köré kialakult tévhitek tisztázása is kulcsfontosságú lenne (mivel kezdjem a hozzátáplálást; milyen mennyiséget adjak; fulladástól való félelem; saját anyai magabiztosság). Hiába olvas, kutat hivatalos forrásból az anyuka, ha a szakember ezt nem teszi meg.
Nekünk is fejlődnünk kell szülőként, eljutni arra a tudati szintre, hogy megkérdőjelezzük, mit látunk, olvasunk az interneten. Ehhez elengedhetetlen a szülői magabiztosság, melyet segítő szakemberként edukálással, és támogatással tudunk támogatni. A kérdőívemben megjelent anonim szülői idézeteket közül kiválogattam azokat, ahol egyértelműen ki lehet olvasni, hogy nem is a kapott tartalommal volt a baj, hanem a hozzá kapcsolódó segítő, vagy inkább ártó szándékkal. Ezekben általában az alábbi kifejezések jelentek meg: ráerőltetés, stressz, kritika, paráztatás, ártalmas mondatok. Ezek sajnos egyáltalán nem segítenek a szülői magabiztosságon. Ha az édesanya a gyermeke legfontosabb fiziológiás szükségletének kielégítésekor nem tud magabiztossá válni, további problémák forrásává válhat. Hogyan mozoghatna komfortosabban ettől kényelmetlenebb szituációkban. A fejlődése egy kisbabának egyik területen sem lineáris, akár csak az élet, hullámzó ez is. Fel kell készülnünk arra, hogy lesznek buktatók, ahol nem szabad feladni azt, ami számunkra fontos és komfortos. Viszont, ha ellenérzést vált ki bennünk a helyzet, vagy az adott tanács, merjünk segítséget kérni.
Segítő szakemberként pedig meg kell tanulnunk komplexen, rendszerben gondolkozni. Teljesen mindegy, hogy már az első perctől foghatjuk az édesanyák kezét, és általunk lehetnek egy téma magabiztos szakértői, vagy már meglévő problémákkal keresnek meg minket. A tényeken nem változtat, szükség van a hozzátáplálás körül kialakult káosz tisztázására, a szülői kompetenciák megerősítése mellett.